Egy mérnök számára a tervezőszoftvere olyan mint az ácsnak a kalapácsa. Jó ha minidg kéznél van, nem vész el és nem mástól kell folyton kölcsön kéregetni a szerszámot, amit mindig használ. Habár én nem vagyok ács, de azt hiszem egy szaki nagy szemeket meresztene, ha valaki folyton pénzt kérne azért hogy beverhessen a kalapácsával egy-két szöget. Ehhez képest nekünk mérnököknek már a szemünk sem rebben, hogy a munkaeszközünk, a tervezőszoftverünk révén egy szoftvergyártó tetemes összegeket igényel tőlünk minden évben, ráadásul ezek a költségek évről évre egyre csak növekednek. Mi pedig jobbára tehetetlenül tűrünk és alkalmazkodunk. A piaci tapasztalat globálisan azt mutatja, hogy működik a dolog, de azért lássuk be, azért nem édesíti meg az életünket, hogy jobbára már csak bérléses konstrukcióban tudjuk beszerezni a CAD licenszeinket aminek keretében minden évben fizethetünk.

De hogyan jutottunk idáig, hogy a kényelmes öröklicenszek világából a folyamatos szoftverbérlés korszakában élünk és mit jelent a manapság egyre népszerűbbé váló régi-új öröklicensz, amit inkább már érték alapú licenszelésnek kellene hívni? Halkan jegyzem meg, hogy a ZWCAD és a ZW3D éppen ilyen érték alapú licenszelési modellel működik, szóval érdemes vetni rájuk egy pillantást.

A szoftverlicencek bérlési/előfizetéses (subscription) modellje nem egyik napról a másikra jelent meg, hanem egy technológiai és üzleti fejlődés eredménye volt. Hogy mi kelet-európai felhasználók ennek az evolúciónak mennyire örvendhetünk, nos az már egy másik kérdés. De nézzük, hogyan is alakult ki történelmileg a szoftverlicencek bérlési koncepciója? Ám ezt a következő blogposztban fogom kifejteni, ahol ennek a folyamatnak a kronológiáját fogom elemezni. Tehát érdemes követni minket 😉